Mérlegen a valóság: 2016. október
Típus: mérleg, dátum: 2017. January 31. 22:49
Kedves NOÉ Támogató Klub Tagok!
2017. októberében a támogatásotok által 444.200,- Ft összeggel gazdálkodhatott Állatotthonunk. Ezen összeggel többek között hozzájárultatok néhány szerencsétlenül járt védenzünk alábbi igen költséges állatorvosi kezelésekhez és műtétekhez, amiért rendkívül hálásak vagyunk nektek!
Október elején került bulldog fajtamentő projektünk gondozásába Príma nevű ősöreg bulldog szuka. A laborvizsgálat tanúsága szerint súlyosan vérfogyott, gyulladás is volt a szervezetében és szívproblémára utaló eltérések létszódtak, ráadásul microfilaria pozitív volt. Ekkor már egy igen komoly baj kezdett körvonalazódni, a szívféreg. Azonnal elkészült az ELISA gyors-teszt és a gyanú sajnos bizonysággá vált. Príma szívféreggel fertőzött, ami az Ő leromlott állapotában sajnos extra nagy baj. Sürgősséggel megkértük a labort egy a microfiláriákból, vagyis a férgek lárváiból készülő genetikai (PCR) vizsgálatra.
Sajnos minden igyekezetünk ellenére elvesztettük a csatát, Príma túl gyengének bizonyult ahhoz, hogy visszaküzdje magát az életbe.

A bulldogmentés másik idős védence, Franny a jászberényi sintértelepről került a gondozásunkba. Amióta nálunk van, azóta küzd különböző egészségügyi problémákkal, melyet folyamatosan kezelünk. A gondjai mikor gyorsabban, mikor lassabban, de szépen gyógyulnak. Franny mégsem tetszett nekünk, nem tudtuk pontosan megfogalmazni, de valami nem stimmelt vele ... Ezért elvégeztettük a szívféreg szűrést rajta és POZITÍV volt :( A gyorsteszt eredményét sajnos a genetikai PCR vizsgálat is alátámasztotta. Hogy pontosan tisztában legyünk Franny fertőzöttségének állapotával és a szükséges terápiával, ezért átesett a szívultrahang vizsgálaton Dr. Péterfia Dalama specialistánál.

Racsni 2011! óta volt a NOÉ Bulldog fajtamentő csapatának védence és bár nem Ő a legsimulékonyabb, legkedvesebb "darabunk", mi mégis nagyon szeretjük és aggódunk érte. Állatorvosaink a lábáról eltávolítottak egy nagyra nőtt daganatfélét. A műtéttel együtt teljes kivizsgálást is megejtettünk, vérét elküldtük teljes laborvizsgálatra, ultrahanggal belül is körülnéztek benne és röntgennel ellenőriték a futóműveit. Mindezt sajnos éber állapotban az Ő nem túl kedves habitusával lehetetlen megtenni.

Hajdúböszörmény határában a szőlőskerteknél találták ezt a szerencsétlen csau-csau fiút. A neve Grape lett. Érkezése után azonnal ment is tovább az állatorvoshoz annyira rossz állapotban volt. Iszonyú sovány, vak - nem lehetett eldönteni, hogy fejlődési rendellenesség következtében nem nyíltak ki rendesen a szemei, vagy a borzasztó soványsága miatt estek be a szemgolyói ... A fejét megállás nélkül furán ingatja és nagyon súlyos végbélelőesése volt. Az állapotában bármennyire is kockázatos volt altatni, műteni Őt, ezt mégis meg kellett oldani sürgősséggel, nehogy elhaljon a végbele, vagy durván elfertőződjön.

És itt volt a kis Kása, a picike bichon - westi - uszkár - ki tudja milyen, aprócska fehér szuka kutyus.
A hasán óriási, grapefruit nagyságú lágyéksérv, a szemén kezeletlen sérülés, fekély miatt fehér homály. Szőre alig volt és a bolhák egész bolhacirkuszt nyitottak rajta, ezzel súlyos allergiás tüneteket okozva.
A sérvet az általános állapota ellenére muszáj volt gyorsan megműteni, hiszen valószínűleg az átszakadt hasfal miatt szinte az összes belső szerve, húgyhólyagja, belei védtelenül lógtak az emlőjében.
Gyáli Gizmó mondhatni nem született szerencsés csillagzat alatt. 6! évvel ezelőtt került a NOÉ Állatotthon gondozásába. Szinte napra pontosan 2 évvel ezelőtt elszakadt a bal térdében a keresztszalag. A mi CsodaBoda dokink egy akkor teljesen újszerű technikával megműtötte, Gizmó pedig példásan viselte és csinálta végig a hosszú rehabilitációs folyamatot. Az a térde nagyon szépen helyrejött és jól funkcionál a mai napig.
Amitől tartottunk sajnos bekövetkezett, elszakadt a másik térdében is a keresztszalag. Így szépséges Gizmónk újra műtőasztalra került. Ugyan a műtéten túl van, de a neheze ezután következett. Mert ebből a beavatkozásból a gyógyulás fájdalmas és nagyon hosszadalmas. Az első napokat kórházban töltötte majd néhány hét teljes mozgáskorlátozás és boxfogság, azután óvatosan, lassan kezdődhetnek az óvatos, kímélő séták.

Ez csak néhány az október hónapban kezelésre szorult védenceink közül. Rajtuk kívül számtalan kutyát és macskát is ivartalanítottunk. Mindez lehetetlen lenne a ti rendszeres és megbízható segítségetek nélkül!
Köszönjük nektek!
