Mérlegen a valóság: 2016. február
Típus: mérleg, dátum: 2016. May 24. 17:08
2016. februárjában a NOÉ Támogató Klub tagjai összesen 451.710,- Ft összeggel támogatták segítségre szoruló állataink állatorvosi és gondozási költségeit.
Boxer fajtamentéshez februárban több beteg boxer is bekerült.
Csalamádé érkezése után szinte azonnal kórházba került válságos állapotban. Részleges gyomorcsavarodása volt, el kellett távolítani a lépét, szinte teljesen vak volt, szeme gyulladt, fájdalmas és nagyon súlyos szívbeteg. Sürgősen megműtötték állatorvosaink, de sajnos végül nem sikerült megmentenünk szegény meggyötört kutyát.

Baltazár a füzesabonyi állatvédők közvetitésével érkezett a gazdájától. Néhány napja nem volt jól, már szinte csak vér jött a végbeléből. Azonnali kivizsgálás, gyógykezelés és reménykedés következett, de sajnos kiderült, hogy veleszületett vesebetegség okozza a tüneteket, gyógyulásra nincs remény. Az egyetlen dolog, amit ebben a helyzetben tenni tudtunk érte, hogy békében, szeretetben, hozzábújva, átölelve, átsimogattuk Őt a Szivárványhídon. :(

Cane Corso fajtamentő csoportunk egyik védencét, Boscot is műteni kellett, mivel egyik reggel egyszerűen nem tudott lábra állni. A szomorú diagnózis: az ismert súlyos csípőízületi diszpláziája olyan állapotba került, mellyel nem tudott tovább együtt élni. CsodaBoda doktorunk sürgősséggel megműtötte. Utána szigorú mozgáskorlátozás mellett Bosco megkezdhette a rehabilitációt.

A NOÉ Központi kutyás részlegénél rengeteg kutyát ivartalanítottunk: Fekete Sereg Fiola, FeketeSereg Péter, Kapacitás, Karácsony Regi, Mangusztán, Rambusztán, Zazi, Zéta, Zina, Zora
Februárban érkezett gondozásunkba szegény Tia is, aki azonnal kivizsgálásra szorult. Tia, az a rottweiler szuka kutyus, aki évekig élt rövid láncon, a saját ürülékében, éhezve, hatalmas daganatokkal.

CsauCsau fajtamentésünk védencét Daiquiri-t sem kerülte el a fajta tipikkus betegsége: a befelé forduló szemhéj. Ez állandó irritációt okozva hosszú távon akár vaksághoz is vezethet, igy - ahogy irtuk már korábban - SOS műteni kellett szegényt, hogy a látásában ne tegyen maradandó károsodás.

A Noé Macskamentésénél is akadtak kezelésre szoruló bársonytalpúak:
Kalitkát a XVI. kerület azonos nevű utcájában, egy kertben találták teljesen elfekvő állapotban. Megtalálói hozzánk rohantak vele, mi soron kívül fogadtuk. Első ránézésre még azt sem lehetett megállapítani, mi baja szegénynek, hiszen semmire nem reagált. Azonnal orvosaink gondjaira bíztuk, remélve, hogy nem futottunk ki az időből. A melegítés és infúzió megtette hatását, Kalitka szépen magához tért, és napról napra jobban lett.

Hálásan köszönjük nektek a rendszeres támogatást, amelyre hónapról hónapra nagyon nagy szükségünk van és amely nélkül nem tudnánk ennyi bajba jutott állatnak segíteni!
